Az első hét kalandosan alakult nekünk Viviel itt a nagyvárosban. Terv
szerint az Audit House-ban kaptunk volna helyet, ahol a Claims Advice
irodájában segédkeztünk volna nap mint
nap az ott dolgozóknak. Első nap adatbázis kezelő programot használtunk, ahova
feltöltöttük az ügyfelek adatait és megtanultuk kezelni az iratmegsemmisitőt is. Végül
csak egy napot töltöttünk ott mert nagyon hosszú volt az utazás és már sötét
lett volna mire hazaérünk.
Ezért csatlakoztunk a KBM Group csapatához, ahol szintén nagyon kedvesen
fogadtak minket. Azon a napon amikor idejöttünk, az utolsó egy órában
"icebreak challange"-el készültek a feletteseink, ahol
különböző angol játékokkal oldódott a hangulat.
Itt is adminisztrációs feladatokat kellett csinálnunk. Első nap prezentációt
készítettünk, amiben bemutattuk a céget, majd excelbe töltöttünk fel adatokat
különböző vállalatokról, akik adminisztárciós illetve HR-es önkénteseket
fogadnak Londonban. Ezt követően két prezentációs bemutatót is kaptunk, ami az
emberi erőforrás területeit, és azoknak a fontosságát mutatta be angolul. Ezt
kellett értelmeznünk és minden ppt. végén volt egy ellenőrző teszt is, ami
felmérte a tudásunkat.
Az itt töltött egy hét alatt, úgy érzem sikerült beilleszkednünk és egyre
könnyebben és gyorsabban haladunk a ránk
bízott feladatokkal.
Nagy Vivien és Rácz Viktória
Megjegyzések
Megjegyzés küldése