Felkészülés az útra
2017. augusztus 24-én
megkezdődtek az ERASMUS+ LONDON 2017 csoport előkészítő órái. Ezeken az órákon
a tanulók szakmai (ügyvitel és informatika), idegen nyelvi szakmai, országismereti,
közlekedésbiztonsági és munkavédelmi ismereteket szereznek. Gyakorlatias
feladatokon keresztül ismertetjük meg őket a várható szakmai kihívásokkal,
felfrissítjük a fogadó országgal kapcsolatos ismereteiket, megosztjuk a
tapasztalatainkat, élményeinket egymással, illetve rávilágítunk a várható
nehézségekre, kihívásokra is. Ezt követően a csoport tagjai lélektani
felkészítőn és egy csapatépítő programon vesznek részt, ahol beszélgetések, illetve
egy szabadtéri közös program keretében jobban megismerhetjük egymást és
hangolódhatunk rá az útra.
Egy vidám, integetős fotót is
mellékelünk, ami az első csoportképünk. Hátsó sor balról: Herczeg Norbert,
Nyerges Viktor, Kovács Zoltán, Kiss Vivien, Kuczi Ádám, Harangozó Márk,
Matejovics Márk. Első sor balról: Schábel Bence, Marton Dávid, Molnár Adrienn,
Nagy Vivien, Sebők Beatrix, Hári Boglárka, Wittner Vivien, Rácz Viktória,
Filotás Dóra, Mohai István tanár úr, Szabolcsné Tóth Annamária tanárnő. A képet
a program lelkes szervezője, Dusnoki Tímea tanárnő készítette. Köszönjük!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése